Annak ellenére, hogy a társadalmunkban a jólétben élők túlnyomó része segítésre és önkéntességre hajlamosnak vallja magát, jelenleg Magyarországon több mint ötvenezer gyermek éhezik. A nyomor, a mélyszegénység egy olyan állapot, amelyből csak segítséggel lehet kikerülni, ám felmerül a kérdés, hogy ha vannak segítésre hajlandó emberek és anyagi forrás is elérhető, miért nem oldódik meg a probléma. Egyáltalán meg lehet-e oldani pénzzel ezt az állapotot?  Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy nem, tartósan legalábbis biztosan nem. Ideiglenesen persze segíthetünk ezzel is, nézzük csak a „karácsonyi adománydömpinget”, de stabil változás még ennek eredményeképpen nem következett be. Pedig a gyermekéhezés megoldása nem várathat még éveket magára.
A képlet nem egyszerű, de a megoldáshoz nem (csak) a pénz szükséges. Sokkal lényegesebb a híd, azaz az összeköttetés segítő és segítségre szoruló között, valamint egy olyan módszer kialakítása, amely hosszú távú változást eredményez. Nem ételt és pénzt kell nyújtani a nyomorban élőknek, hanem hitet és motivációt adni nekik ahhoz, hogy legyen erejük saját maguknak megteremteni az ételt és az egészséges élethez elengedhetetlen szociális biztonságot. A legalapvetőbb probléma e családok számára a reménytelenség és a kilátástalanság, ezért nem a célt kell nekik megmutatni, hanem az utat. Például egy magyarországi cigánytelepen élő gyermek számára ki mutat mintát? Alapvetően nem találkoznak más lehetőséggel, így meg sem próbálnak küzdeni az ellen, hogy ne süllyedjenek bele ebbe az állapotba. Ezeknek a gyermekeknek életkedvet és lehetőséget kell adnunk, nem pénzt! A romák helyzete problematikus és megoldatlan Magyarországon, hisz a diszkrimináció által leginkább érintett csoportról beszélünk. Azonban a primitív nézőpont szerint a cigányok bűnözők, ezért nem szükséges a cigánytelepek támogatása. Egyesek szerint ők azért élnek nyomorban, mert nem szeretnek dolgozni. Tételezzük fel, hogy ezek a sztereotípiák igazak. Megoldódik-e bármelyik probléma, ha szemet hunyunk a nyomoruk felett? Megoldódik- e az integrálatlan személyek helyzete vagy a gyermekéhezés? Nem. Egyáltalán nem, pedig ez nem a cigányság ügye, hanem az egész társadalom ügye. Tehát még ebből a nézőpontból tekintve sem észszerű beletörődni ebbe az állapotba. 

Ezek az emberek nem a bőrszínük miatt követnek el bűncselekményt, sokkal inkább azért, mert olyan nyomorban és kilátástalanságban élnek, amelyet már nem lehet tovább fokozni. Nekik a börtön kiút és lehetőség. Lehetőség arra, hogy ehessenek nap mint nap.  Ezzel nem felmentést adok a bűnözőknek, csak rávilágítanék arra, hogy ez a szociális probléma megoldása világnézeti, ideológiai, és politikai beállítottságtól független, a társadalom minden tagjának az érdekei találkoznak. Tehát a segítségnyújtás megkérdőjelezhetetlenül szükséges.  Alapvetően tehát ezeknek a nyomorban élő gyermekeknek a gondolkodását és a világról alkotott képét kell megváltoztatni, amihez nélkülözhetetlen a megfelelő oktatás biztosítása számukra. A jólétben élő értelmiségi családok körében is központi kérdés az oktatás, hisz a gyermekek szocializációjának oroszlánrésze ezen a színtéren zajlik. Akkor miért kérdéses az, hogy a legszegényebb gyerekeknek is legalább akkora szüksége van a megfelelő iskolákra, mint a jobb körülmények közt élő társaiknak?
További opció, hogy utat mutassunk ennek a társadalom többségi csoportjától egyre inkább leszakadó közösségnek, az a közmunka-lehetőség biztosítása. Ezzel megmutathatjuk, hogy van miért reggel felkelni – nap mint nap.  Szintén nem elhanyagolható szempont a közösségteremtés fontosságának kihangsúlyozása ezekben a közösségekben, azaz nem egyéni vagy családi szinten van szükség a támogatásukra, hanem a teljes közösség szintjén. A segítségnyújtás pozitív hatását tovább fokozza a jelenlét. Ez a közvetlen kapcsolat nemcsak a segítségre szorulóknak, de a segítőknek is hasznára válik, és motiválja mindkét felet a további előrelépésben. Ezeknek az állításoknak alátámasztására kiváló példa a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelenlét programja. Ezzel a programmal a szervezet az elmúlt időszakban olyan eredményeket ért el, amelynek tudatában joggal bízhatunk és reménykedhetünk a tartós javulásban és a további problémák megoldásában.

Bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk segíteni. A nyomortelepek felszámolása tehát a társadalom minden tagjának nézőpontjából megoldandó kérdés, sőt, halaszthatatlanul megoldandó ügy. Ennek értelmében nem csupán a szociológusok és a politikusok feladata, hogy segítsenek, hanem a társadalom minden tagjának ügye. Kisebb-nagyobb lépések megtételére mindannyiunk képes, akár programokhoz, szervezetekhez csatlakozva, akár saját ötlettel, de legalább azzal, hogy nem hunyunk szemet e kérdés felett. A legfontosabb lépés, a probléma felismerése megtörtént. Innentől kezdve a mi közös ügyünkké vált ennek megoldása.