A Habitat for Humanity 2018-as éves jelentés a lakhatási szegénységről azt mutatta ki, hogy ma Magyarországon egyre mélyül a lakhatási válság. Jelenleg minden harmadik ember lakásszegénységben él az országban. 1,5 millióan élnek olyan lakásban, amelyekkel súlyos lakásminőségi problémák vannak; az ilyen zsúfolt, nedves, alacsony komfortfokozatú lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújítani a lakásukat. A civil szervezet az ENSZ Lakhatási Világnapjához kapcsolódóan mutatta be elemzését.
A lakhatási problémák nem csak hajléktalan embereket érintik, hanem a Budapesttől messze levő szegénytelepeken és vályogházakban élők mindennapjaiban is felüti a fejét a probléma. A Habitat for Humanity szerint:
„Azokat tekintjük lakhatási szegénységgel érintett háztartásoknak, akik megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági, területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben élnek. Azok a személyek érintettek, akik hónapról hónapra küzdenek lakhatásuk költségeivel, vagy a kilakoltatás veszélyével. Egy lakásszegénységben élő háztartás a fentiek közül nagy eséllyel több csoportba is beleesik. Becslésük szerint 3–4 millió ember küzd megfizethetőségi problémával, és 2-3 millió ember él lakásszegénységben.”
A jelentésből kiderül, hogy 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak. Minden harmadik háztartás lakhatással összefüggő megfizethetőségi problémákkal küzd, ami azt jelenti, hogy a jövedelméhez képest irreálisan sok pénzt költ rezsire, bérleti díjra vagy lakáshitelre.
„Jelenleg nagyjából 1,4 millió háztartásnak (a háztartások harmadának) van valamilyen hitele, a háztartások legalább 13%-ának pedig 60 napon túli közműhátraléka, miközben 750 000 végrehajtási ügy van folyamatban az éves GDP 7%-ának az értékében.”
A jelentés alátámasztja, hogy miért jut minden napra nagyjából tucatnyi kilakoltatás, és hogy miért nem mondható megoldottnak a (deviza) hitelválság.
A Habitat jelentéséből kivehetjük, hogy a családok belekerülnek egy ördögi körbe, amiből a kikerülés, szinte lehetetlen. Ez a probléma ott kezdődik, hogy az alacsonyabb jövedelmű háztartásoknak arányosan többet költenek a lakhatásra, mint az átlag. A magyarok átlagosan a jövedelmük 18 százalékát költik lakhatási költségekre, viszont minél szegényebb egy háztartás, ez az arány annyival nagyobb, már csak azért is, mert annyival nem tudnak olcsóbban lakni, mint amennyivel kisebb a jövedelmük. Viszont azokat a lakásokat, amelyekben a lakosság szegényebbik része él, arányosan drágább is fenntartani, mint egy átlagos lakást. Egy 1945 előtt épült, nem korszerűsített ház kifűtése, sokkal többe kerül, mint az újonnan épült lakóparki lakásoké.
„A jelentés megállapítja, hogy a lakhatásra fordított közpénzek döntő többsége a tehetősebb családokat támogatja, például a családi otthonteremtési kedvezménnyel. Számításaik szerint a nem rászorultsági alapon nyújtott lakhatási célú kiadások a központi költségvetésben nagyjából kilencszeresét teszik ki a rászorultsági alapon nyújtott kiadásoknak. Idén majdnem 280 milliárd forintot fordít az állam lakhatási költségekre, ennek 90 százaléka nem szociálisan célzott juttatás (CSOK, kamattámogatás, áfa-visszatérítés). Alig több mint 27 milliárd forint jut a szociálisan rászorulókra.”
A problémán tudatos lépésekkel lehetne segíteni, de a jelentés szerint az állam inkább kivonul a probléma megoldása alól és a helyi önkormányzatokra hárítja a gondokat, szabályozás vagy központi támogatás nélkül. Viszont az önkormányzatok költségvetése sokszor nem teheti lehetővé a probléma orvoslását, és minden egyes településen eltérő a támogatás mértéke. Ennek következménye a lakásszegénység mélyülése és a társadalmi különbségek növekedése.
A civil szervezet érzékeli, hogy több minisztérium is foglalkozik lakhatási ügyekkel, de megállapításuk szerint nincs egy központi koordináló szerv. Úgy látják, a kormányzat inkább a problémák elfedésére fordít energiát, és nem a problémák megoldására. Ennek ékes példája az október közepétől hatályos „hajléktalantörvény”.
„A Habitat felmérése szerint a lakáspiac egyenlőtlenségei folyamatosan nőnek, és sokan kényszerülnek méltatlan körülmények között élni. Meglátásuk szerint összehangolt állami lakáspolitikára, szociálisan célzott lakásfenntartású albérlet- és rezsitámogatásra, és a megfizethető lakásállomány bővülésére van szükség, például önkormányzati bérlakásokon és lakáskezelő társaságokon keresztül.”
